Nevess a szürke égre! || Donten ni warau rajongói portál

Menü
 
Számláló
Indulás: 2015-12-30
 

A szerkesztő

1992 november 13-án születtem Budapesten, csillagjegyem és aszcendensem is egyaránt skorpió. Jelenleg 23 éves, végzős egyetemista lány vagyok, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi karán tanulok Keleti nyelvek és kultúrák szakon, szakirányom a japán. A családom áll édesanyámból, a 10 éves öcsémből és a két nagyszülőmböl, illetve gyakran ide sorolom ébenfekete macskámat, Lukréciát. Ötöcskén-hatocskán Halásztelken, egy Pest megyei városban éldegélünk. Szabadidőmben legszívesebben rajzolok, szerepjátékozok a legjobb barátnőmmel, aki egyben szaktársam is, szerkesztek, illetve nagyon szívesen fotózok is. Kedvenc állatom a vörös róka, kedvenc színem a kiwizöld. Szeretem a japán zenét - nagy kedvencem lett és marad is a vocaloidok világa - és az animéket. Volt szerencsém 2014 nyarán Japánba, Tokióba látogatni, ekkor döntöttem el, hogy mindenképpen szeretnék még azzal a közeggel, hangulattal érintkezni, ezért arra törekszem, hogy jó tolmács, fordító lehessek. Beszélek angolul és japánul, tanultam németül, kínaiul és oroszul, utóbbi három kevésbé ragadt meg, de a cirill ábécé ismerete sok másik nyelv előtt nyitja meg számomra az utat. Az a fajta lány vagyok, aki megelégszik kevesebb, de őszinte baráttal. Szeretem, ha nyüzsgés van körülöttem, szeretek mindenről tudni egy kicsit. Elég haragtartó típus vagyok, ha meg is bocsátok, nem felejtek. A barátaim sokat jelentenek nekem, ezért adok a véleményükre. Sokuk szerint egy kicsit figyelmetlen vagyok, van, aki szerint önfejűség párosul hozzá. Ha elég bátor vagy, tehetsz te is egy próbát :)

Ahol még megtaláltok:

 

Donten ni warau
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.